Udvari bolondok a történelemben
2013. november 18. 10:37
„Kimondhatták az igazat, és nyílt sértéseik is pozitív fogadtatásra találtak. A kimondott igazság, ha nem okoz sérelmet, boldoggá tehet, de ezt a képességet az istenek csak a bolondoknak adták.”/Erasmus/ A híres filozófus, Rotterdami Erasmus A balgaság dicsérete című, 1509-ben írt művében már beharangozta, a shakespeare-i komédia pedig híressé tette a XVI-XVII. századi udvari bohóckodást. VIII. Henrik uralkodásától egészen az angol polgárháború kitöréséig ezernyi dokumentum említi a gyakran félkegyelműnek vagy bölcsnek titulált udvari bolondok jelenlétét az angol udvarban. Az egy személyben showman, őszinte tanácsadó és meghitt bizalmas szerepét magukra öltő udvari bolondok, a maguk sajátosan pimasz és gúnyos őszinteségével a királyi udvar álszent magatartása elé állítottak görbe tükröt - ameddig hagyták.
Korábban
Bár az udvari bolondok a középkori udvarok jellegzetes figuráinak számítottak, II. Edward (1307-1327) volt az első és sokáig egyetlen uralkodó Angliában, aki állandó jelleggel alkalmazott félkegyelműeket. Egészen a Rózsák háborúja 1485-ös lezárásáig, továbbá az udvar, mint állandó politikai és kulturális központként való megszilárdulásáig, az angol uralkodók közvetlen kíséretének nem voltak tagjai az udvari bolondok.
Egy „Tapasznak” hívott személy volt az első bolond, akiről feljegyezték, hogy tagja volt a király legszűkebb magánszemélyzetének. Tapaszt az uralkodó első számú tanácsadója, Thomas Wolsey, York érseke ajándékozta VIII. Henriknek. A „meglepetés” Wolsey utolsó, kétségbeesett lépése volt a király kegyeinek visszaszerzésére.
Bár Wolsey kudarcot vallott, Tapasz azért megkapta a király monogramjával díszített egyenruháját. 1532 októberében odáig jutott, hogy Henrikkel egyetemben a Csatorna túloldalára utazhatott, ahol az uralkodó a francia királlyal találkozott. 1535 júliusában azonban a bolond elvesztette VIII. Henrik kegyeit. Eustace Chapuys császári követ a következőképpen írja le az incidenst: „Másnap Henrik király majdnem megölte bolondját, egy egyszerű és ártatlan embert, aki a királynő, Aragóniai Katalin jelenlétében a király ágyasát, Boleyn Annát kurtizánnak és annak lányát, Erzsébetet fattyúnak nevezte. A bolondot rögvest kipenderítették az udvarból.”
A TELJES CIKK A MÚLT-KOR TÖRTÉNELMI MAGAZIN ŐSZI SZÁMÁBAN OLVASHATÓ
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20